Látásmód

Ismerjük meg egymást.

Mi úgy tekintünk a világra, mint emberek közössége, amit a saját eszközeinkkel tudunk jobbá tenni. Ezeknek az embereknek pedig tudunk segíteni az éleslátáson keresztül. Ha Te is így látod, akkor nyithatsz velünk optikát, lehetsz franchise partnerünk ebben.

Figyelemmel szolgáltatunk

Nem az a fontos, hogy szemüveget értékesítsünk. Az a fontos, hogy aki betér hozzánk, éleslátással távozzon.

Videó lejátszása

Naményi Miklós vagyok, a Szemeszter Optika alapítója. 20 éves koromtól kezdődően először gyakorlati tapasztalatot szerzetem a vállalkozók üzleti világában, majd 36 évesen, szükségét éreztem az addigi tudásom kiegészítésének, a közgazdász diplomával az elméleti tudást is megszereztem.

Az egyetem megkezdésétől, a tanulással párhuzamosan 6 évet töltöttem el multinacionális cégeknél képviselő, területi vezető pozíciókban, melynek utolsó állomása a szemüveglencsék gyártásával foglalkozó HOYA Lens Hungary Zrt. volt.

2010-ben alapítottam a Szemeszter Optikát, amivel az volt a célom, hogy emberek problémáin segítsek, megoldást tudjak adni. Azóta is ez a filozófiánk, a fő szempont, az optika lényege és élete

Naményi Miklós

alapító

Videó lejátszása

A Szemeszter Optika franchise egy teljes, kész, tudatosan felépített rendszer. Csatlakozásoddal szemléletmódot és támogató szakmai közösséget nyersz a többi előny és haszon mellett. Láss jól!

Naményi Márk

franchise igazgató

Szemeszter Optika

Hisszük, hogy az éleslátás élménye, kényelmes és minőségi megoldással, kompromisszumok nélkül elérhető mindenki számára egy olyan egészségügyi szolgáltatással, melyhez nélkülözhetetlen a szakmai naprakész jelenlét és tudás. Munkánk alapja pedig a figyelem és a bizalom. Mind Pácienseink, Vásárlóink, mind pedig Partnereink felé.

Közösség

Franchise rendszer.

Egy franchise vállalkozás legnagyobb előnye, hogy egy hálózathoz, egy közösséghez tartozol, melynek vezetését a franchise központ látja el.

Edukáció, képzés

Edukáció, képzés

Értő vásárlók. A mindennapi problémamegoldáshoz szükséges tudás.

Marketing

Marketing

Levédett, bevezetett márkanév és stratégia.

Tudás

Tudás

Nem kereskedelmi, hanem szolgáltatópont.

Támogató rendszer

Támogató rendszer

Stabil és komplex pénzügyi és gazdasági alapok.

Összefogás

Összefogás

Erre a tudásra együtt tudunk építeni.

Jelentkezés

Dolgozzunk együtt az éleslátásért!

Csatlakozz Te is a Szemeszter Optika franchise Csapatához a kérdőív kitöltésével!